A tábor 8-16 óra közt, napközis rendszerben, kis csoportokkal (maximum 15 fő) működik. Felügyeletet 17 óráig biztosítunk.
Célunk, hogy az öt nap alatt a gyerekek megszeressék a nyelvtanulást. Szeretnék elérni, hogy ezt mindennapi életük részének tekintsék, akarjanak kommunikálni angolul a különböző helyzetekben, így az iskolai nyelvórákon is könnyebben és hatékonyabban sajátítják majd el a tanultakat.
Megérkezés után a gyerekek reggeliznek 9 óráig, amikor a tulajdonképpeni foglalkozások indulnak. Ezt azonban ők nem veszik észre, mert már addig is maximálisan kihasználjuk az angol nyelvi környezet adta lehetőségeket. Bátorítjuk őket arra, hogy kommunikáljanak angolul, akár csak szavakkal is. Természetesen ezt az egyes gyerekekhez alkalmazkodva tesszük: akik inkább csak figyelnek, azokhoz mi beszélünk többet angolul és arra tesszük a hagsúlyt, hogy értsék, amit mondunk, és építünk az anyanyelvünkre is, ha szükséges.
Délelőtt előre kidolgozott szakmai programjaink szerint haladunk, melyet a korosztály hazai angoltanításában elismert szakemberek terveztek és valósítanak meg. Segítségül frissen végzett és lelkes hallgatóink jönnek, akiket egyetemi kurzusainkról jól ismerünk, így tudjuk, mennyire felkészültek és elhivatottak. A foglalkozásokon a cél kettős: az angol nyelvi kommunikáció fejlesztése és rácsodálkozás a mesékre és a világ egyéb dolgaira … Nem iskolás módon tesszük mindezt, hanem kényelmesen elhelyezkedve, játszva és motiválóan.
Ebéd után, amihez együtt terítünk, a délután a különböző tevékenységeké: angolul legózunk, társasjátékozunk, vetítünk, beszélgetünk. Mutatunk nyelvtanulásra alkalmas online játékokat is, hogy inkább ezeket játsszák, és az Internet hasznos oldalát lássák. A héten egy délután külső programot szervezünk. Uzsonnázunk, majd a tábor 16 órakor zárul.
A tábor helyszíne játékokkal igen jól felszerelt: a különböző korosztálynak megfelelő játékok mellett kézműveskedéshez szükséges eszközök, online játékok oktatói felügyelettel történő használatához kellő technika, táblák, kivetítő mind áll a gyerekek rendelkezésére.